Comments, reviews, interviews

Nagaarum — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Hazánkban aligha létezik olyan, hogy funeral doom hőskor, vagy ha mégis, az most van. Léteznek ugyan korábbról próbálkozások, és az Encyclopedia Metallum is említ magyar funeral doom bandákat, azonban egészen mostanáig nem volt olyan, hogy ezen bandák valamelyik lemeze kiadóhoz is eljutott volna.

Illés András mindössze 23 éves, ennek ellenére lenyűgöző dallamvilággal bűvészkedik az Embraced by the Light lemezen, és a műfaji elemeket hatásosan itatja át egy olyan atmoszférával, ami alapján a funeral doom csak a váz jellemzésére alkalmas, minden szempontból jóval több ez annál.

Nem vagyok híve egy lemez aprólékos szétvesézésének, talán azért nem, mert inkább a régi bandákról szeretek írni, itt viszont egy debüt lemezről van szó, ami ráadásul két hónappal ezelőtt jelent meg, így bocsátassék meg...

A lemezt nyitó Genesist hallgatva támadhat a gyanú, hogy a szerző fő hangszere a szintetizátor, hisz finoman kúszik be a dal, majd később is főszerepet vállalnak a légies - elszállós hangzások a gitárok helyett. Ne értse félre senki, ez egy metallemez, annak minden erejével, de sokkal nagyobb hatást fog ránk tenni a billentyűvarázs, mint a riffelés. A dal második felében a masszív hörgés alatti lépegetések például kiválóan dominálnak ki a dalból, miközben a gitár csak finoman besegít a dobnak a lüktetésbe.

A második tétel szép harmóniákat, melódiákat sorakoztat fel, ám ez még csak a felvezetése annak, amit a lemez többi részén kapunk.

A Meeting With The Ancestors gyönyörű szintetizátorakkordokkal indul, majd hamarosan belép mellé a súly is. Ráérősen lépeget a hangjegyek között, majd a harmadik perc elején ismét megkaristolja a fülünket András mocskos torkának a rezgése. Ami nagyon tetszik az orgánumában az az, hogy a magánhangzók változatosan szólalnak meg, nem egy egysíkú, érzelemmentes acsarkodás ez, hanem teátrális, igazi szenvedélyes hörgés. Ezen a dalon is végigvonul a monumentális, óriási atmoszférát nyújtó szintetizátor.

A negyedik tétel, az Endless Time hosszú és bizarr bevezetője a mozdulatlanságba dermedt végtelen rónákat juttatja a hallgató eszébe, esetleg az olvadás legelejét, amikor még csak lecsöppen a jégcsapról egy-két csepp víz, és nem lehet tudni, hogy milyen lavina zúzul alá a közeli hegyekből. A bevezető azonban nem is jó kifejezés, hiszen ez a rész nem csupán bevezeti a dalt, hanem több, mint a felét teszi ki annak, hogy aztán az előbb említett lavina megérkezzen. Lassan nyomul előre, így rájövünk, hogy az időperspektívánk torzult, hiszen ez nem lavina, hanem egy méltóságteljesen, napok alatt pár métert előrenyomuló gleccsertömeg.

Majd pedig érkezünk a kicsúcsosodáshoz a lemezen, a From Time Immemorialhoz, ahol a három és fél perc után következő, katedrálist felidéző hangzással előadott hosszú monoton szintetizátor dallammenet a maga epikusságával az egekig hajít fel, majd egy lágy szellőcsúzdán tesz le a gitárszóló a puha hóba.

A lemez zárása pompás, igazi elmúlás, kiszenvedés (nem kínszenvedés)...

András szerint egyébként a két leginkább funeral doomra emlékeztető darab a lemezen a Genesis és az Endless Time. A Funeral, és a Meeting With The Ancestors pedig a legkevésbé. Az atmoszférikus vonal becsempészésével célja az, hogy a letaglózás mellett gyönyörködtessen, ne csak az elrettentés legyen a végső hatás. Saját szavaival:

"...A From Time Immemorial, szerintem eléggé a műfajok szélére került, de akartam a lemez végére valami lendületet. Igyekeztem a számokat felváltva írni, hogy szórakoztatóbb, izgalmasabb legyen a hallgatásuk. Aztán természetesen nem zárhatja más a kavalkádot csak az üresség, a hiány..."

"...Nekem pl. a funeral doom, először is persze lassú, de nem ez a legeslegfontosabb, hanem hogy súlyos. Méltóságteljes, mély, abszolút negatív, gyászos, és nem tudok rá jobb szót - heavy - ...."

A lemez a 2011-es év közepén készen volt, és rövid kiadókeresés után az orosz Endless Winter vállalta a kiadását, így december elsején kiterjesztette szárnyait a világra. A komponálásért, a feljátszásért, a hörgésért és a szövegekért is teljes egészében András a felelős, a kiadó készen kapta meg a lemezt, semmit nem változtatott azon. A hangzás kellően kemény a gitár szempontjából, igazi 100 tonnás massza, ami átjön a hangfalakból, ugyanakkor néha finom légiességgel árnyal, máskor pedig nagy teátrálissággal dominál a szintetizátor az összes dalban. A gépdob egy kicsit statikus, de ezt nem vagyok hajlandó figyelembe venni a pontozáskor. Különben sem zavaró. Kátai Tamás sikerekor még csak sejtettük, hogy elkezdődik valami az undergroundon belül, mostanra viszont már biztosak lehetünk benne, hogy kis ismeretséggel rendelkező, de tehetséges zenészek nem fognak a süllyesztőbe kerülni, ha megvan a kitartásuk.

Milyen személyiség legyen Ön ahhoz, hogy ezt a lemezt szeresse? Először is ne legyen felületes vagy sietős zenehallgató. A szárnyaló fantázia és álmodozó hajlam nagy előny, valamint a harmóniákra való érzékenység, ugyanis abból van itt bőven. Egy végtelen utazás ez egy sötét tundrán, viszont a csendes és már fájdalommentes agónia minden gyönyörét átadja a résztvevőnek, ahogyan ebben a stílusban kell. Könnyelműsködésnek, jópofis gyerekességnek, igénytelenségnek semmi nyoma, a hanganyag minden pillanata finoman művészi, de sosem tolakodó. Egyszerűen nagyon jó hallgatni. Semmi okom nincs arra, hogy kevesebbre tartsam, mint 10 pont.

A kritika mellé készült egy interjú is Andrással, aminek az elkészülte közben egy nagyon érett gondolkodású embert volt szerencsém megismerni. Idővel az interjú kibővült egy tartalmasabb magánbeszélgetéssé, amikor is azt fejtegettük, hogy miért nem születik több ehhez hasonló emocionális és nem a technikára kiélezett alkotás hazánkban. Ennek a miértjeinek boncolgatását azonban már a kedves olvasóra bízom, csakúgy, mint a lemez kóstolgatását.

10/10

Fémforgács Jan. 2012

Fehér Balázs — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Vajon elgondolkodott már azon a kedves olvasó, hogy hazánkban mely stílus az a metálzenén belül, amiből az elmúlt évtizedekben totálisan hiányt szenvedtünk? Hosszas gondolkodás után akik jobban képben vannak, minden bizonnyal rávágnák hogy ez a stílus a funeral doom, és valóban, de bevallom, én magam is mint e stílusnak nagy kedvelője és elkötelezett híve, mióta az eszemet tudom áhítoztam egy ilyen hazai zenekar után, hallgatva mondjuk a Colosseum, Evoken, Ahab, vagy éppen Esoteric csodálatos lemezeit. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy mindezt az élményt pont a nemsokára 24 éves Illés András fogja szolgáltatni egy személyben Dreams After Death nevű formációjával, vagy projectjével, kinek hogy tetszik. Az Embraced by the Light című nagylemeze Andrásnak tavaly év végén jelent meg a death/doom illetve funeral doom stílusú rétegzenékre 'szakosodott' orosz kiadónál, az Endless Winter-nél, sajnos elég nagy csendben és hírverések nélkül...

...de ugyebár azért vagyunk itt, hogy ezen változtassunk! Hat szerzemény közel egy órában, maga a transzcendentális lélekvesztett utazás, valami olyan iszonyatosan magas szinvonalon előadva, annyi ötlettel, egyéniséggel, nehezen felejthető dallamvilággal, ami ténylag csak a stílus legnagyobbjainak sajátja! A jó funeral doom arról ismerszik meg a már-már klasszikuszenei megkomponáltságon túl, hogy az ember olyankor nem hangszereket hall és x percig tartó szerzeményeket, hanem olyan hangulatokat és transzcendentális önkívületet tapasztal, ami tartson akár másfél óráig mint egynémely Esoteric album, szinte mágnesként vonz minket vissza a természetfeletti világába. Az Embraced by the Light szerzeményei olyan irtózatos súllyal nehezednek ránk, mintha csak a világ gyötrelmét és az éterben kallódó lelkek milliót vonszolnánk magunkkal, felkavaró, gyönyörű, lenyűgöző, mély és érzelmes. András zenéjében a szintetizátor központi szerepet kap eme csodálatos atmoszféra megteremtéséhez fantasztikusan igényes hangszínek formájában, de az ízlésesen és jókor elhelyezett billentyűleütések is sokat dobnak a dalokon, főleg akkor félelmetesen hatásos, amikor elcsendesülnek a hangszerek, és csak az orgona illetve a zongora hangjait halljuk! A dallamvilágot már említettem hogy pazar, András vokális teljesítménye is elismerésre méltó, ráadásul amikor a szólógitár szépen építkezve, elnyújtva hozza a dallamos témákat, na ott aztán végem van! A gitárok hangzása valami ultrasúlyos, szinte monolitikus formában magasodnak fölénk, betemetve mindent, ami az útjukba kerül...De ez csak így működik, így hatásos igazán! Technikai oldalról is csak elismerés illeti Andrást, és aki esetleg amiatt szokott panaszkodni, hogy a funeral doom metálban két lefogott hang között akár el lehet menni megebédelni, nos az komolyat csalódhat az Embraced by the Light-ban mozgalmasságát tekintve!

Ne felejtsük el azt az el nem hagyagolandó tényt sem, hogy a hazai porondon innentől kezdve a Dreams After Death neve viszonyítási pont lesz, ami elképesztően nagy és fantasztikus dolog számunkra is és András számára is! Talán most még ez nem tűnik akkora tettnek, mert nagyon friss a dolog, az élmény, de tekintve hogy az Embraced by the Light az első, minőségileg a külföldi elit zenekarokkal is bátran összevethető funeral doom lemez itthonról - elismerve terészetesen a korábbi honi próbálkozásokat is - , Andrásnak elévülhetetlen érdemei vannak, és remélem hogy ezt minél többen észre is veszik majd! Bár depresszióban és öngyilkossági hajlamokban gazdagon megáldott nép a magyar, azért attól nem félek, hogy a jövőben túl sok eféle kiadvánnyal lesz dolgunk a 'hazai piacon', még az is elképzelhető hogy jó pár évig nem is lesz szerencsénk ilyen stílusú lemezhez, hacsak András addig nem lepi meg egy újabb adagnyi csemegével a lélekgyötrésre vágyó publikumot! Akit esetleg érdekelne behatóbban is a zene, ne habozzon felkeresni Andrást egy saját példány megvásárlásával kapcsolatban, egyelőre ugyanis hivatalos itthoni terjesztő híján - ha eljut egyáltalán hazai disztrókba a lemez - vele tudja ezügyben felvenni a kapcsolatot minden érdeklődő! Andrásnak pedig boldog születésnapot innen is, és természetesen nagy gratuláció az Embraced by the Light-hoz!

9,6/10

Vaskarc Feb. 2012

Stefano Cavanna — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Andras Illes è un giovane musicista ungherese che con questo suo esordio discografico si annuncia come il nuovo talento emergente del funeral doom.

Il suo progetto “Dreams After Death”, alla resa dei conti, si va a collocare non lontano da coloro che hanno segnato, con la loro arte funerea, gli ultimi due decenni.

Qui, come già detto in altre occasioni, nulla si crea e nulla si distrugge, l’unico scopo è di tradurre in musica, in maniera onesta e sentita, la malinconia, la tristezza e il dolore che talvolta ci accompagnano nelle diverse fasi della nostra esistenza.

Tra le note di “Embracing By The Light” troviamo naturali riferimenti a tutti i numi tutelari di Andras, dai progenitori Thergothon agli altri totem del movimento finlandese come Colosseum, Skepticism e Shape Of Despair, passando dagli Ea, per il tappeto sonoro delineato dall’andamento dolente delle tastiere e dagli Worship, per la loro opprimente lentezza .

Il polistrumentista ungherese riesce nella non facile impresa di assimilare queste influenze e amalgamarle presentandole in una forma del tutto personale e senza apparire mai derivativo.

Se spesso le one-man band risentono di diversi sbalzi qualitativi a livello strumentale e compositivo, qui non c’è proprio nulla da eccepire : ogni strumento è suonato con la dovuta perizia, il growl, pur se usato con parsimonia, è sempre all’altezza della situazione e la produzione riesce a valorizzare degnamente il tutto.

Tra i sei brani, tutti di una lunghezza standard per il genere proposto, spicca in particolare il trittico iniziale : “Genesis”, che con le sue atmosfere a metà strada tra Ea e Comatose Vigil è l’ideale introduzione al senso di angoscia e disperazione che il musicista magiaro vuole rappresentare; “Funeral”, che fin dal titolo si presenta come il manifesto musicale di Andras, e “Meeeting With The Ancestors”, certamente il brano cardine del disco con i suoi 11 minuti intrisi d'intensa drammaticità e caratterizzati da azzeccate linee melodiche.

“The Endless Time” inizia a mostrare un altro aspetto dei Dreams After Death, ovvero quello ambient, decisamente efficace e mai fine a se stesso come spesso accade, mentre in “From Time Immemorial” Andras libera il suo probabile retaggio classico con alcuni passaggi che potrebbero apparire come una rilettura in versione doom delle composizioni di Bela Bartok.

L’album si chiude con il delicato e malinconico strumentale “Outer Space” lasciandoci l’impressione di aver scoperto un’artista che già ora merita un posto di rilievo in ambito funeral doom e che, in un futuro prossimo, potrebbe ambire a eguagliare se non superare i propri maestri.

iye zine Feb. 2012

ILoveZombies — Dreams After Death “Embraced by the Light”

A hazai Dreams After Death neve kevesek számára csenghet csak ismerősen, hiszen az egyszemélyes formáció nem köszön vissza túl beszédes múltra. Illés András 2010-ben hívta életre (ez az a szó, amely legkevésbé sem jut eszébe az embernek a közel egy órás debüt hallgatása közben) ezt a mély és lassú haldoklást. A kiadásért az orosz doom föderáció, avagy az Endless Winter volt a felelős, a bookletet és fedőt pedig Kató János dobta össze. A hangzás jó, és a külsőségek is a maguk egyszerű árnyaiba burkolózva vonaglanak egy életen túli világ felé. Lassú monstrumok hadakozása a fényt vesztett beteljesedéssel és a vakok színek nyomorította pupilláiba oltva a fájdalom eszenciáját, avagy sokféle képen lehet megfogalmazni a zenei koncepciót és a stílusgyakorlatok rétegződéseit, de lényegében a funeral doommal állunk szembe, amelyet Európa keleti blokkjából hasonló minőségben még a szintén orosz Solitude Productions, illetve Bad Mood Man égiszei alatt szoktak érkezni. Érdekes, hogy a gazdasági válság porondján műsoridőben megy az összeomlás, ezek a ruszki kiadók mégis képesek piacra dobni korongokat, és meg is élni mellette-belőle. No, de hagyjuk a nyomasztó és zord valóságot, mikor adva van egy olyan médium amely megnyitja a kaput az álmokon túli birodalomba a maga szépségével és rémségeivel karon öltve cammog a lét periódusain keresztül ringató bölcsőjében vagy végleg elveszünk és tovább álmodunk vagy figyelni kezdjük a suhanó árnyakat a plafonon...

A kezdő Genesis dalnak kapásból múltja is van, hiszen a nótával megegyező címmel két verzióban is felkerült a 2010-es szerzőiben napvilágot látott demóra, aztán András újrahangszerelte és ezzel vezeti be a hallgatót a sötét és félelmekkel teli erdőbe. Az ezt követő Funeral mély fájdalmakkal vonaglik s a végére gyönyörű és tiszta zárással foszlik köddé. A helyzet némileg más a Meeting with the Ancestors tétellel, hiszen temetői fátyla és penészes szemfedője magával ragadó szomorkás melankóliából merül alá és lassan metszi el artériánk rejtette életünk elixírjét. A cammogó gitárok és a sejtelmes hörgés amúgy itt érvényesül legerőteljesebben s hat igazán egésznek, a közepe fele szétfolyó lebegő szólók monumentális önismétlődése végül visszabillent a derengő káprázatba. A The Endless Time vészjosló zongora és szóló témái a süvöltő téboly mellett végül nagylemezen mégiscsak beteljesedik és magával vonszol, de nem üt akkorát mint a From Time Immemorial, amely a debüt legerősebb és súlyosabb tétele. Durva hogy ez a perspektíva és koncepció idehaza is megszületett és nem messzi földől érkezve hallhatjuk a távoli ismeretlenbe temetve. Hihetetlenül eltaláltak a leállások, és a mellettük tépelődő szólók mellett, melyek dallama engem a ha nem is megegyezően de a Grieg: Peer Gynt - A hegyi király barlangjában darabra emlékeztet (infó itt). A záró tétel pedig egy csendes és szomorú, már-már klasszikus zenei befejezés Outer Space címmel, itt nincsenek dobok, gitárok s még ének se, helyette mintha ez lenne az ébredés egy izzadsággal és félelmekkel teli rémálomból... az ablakon a hajnal fénye pislákol be, madarak csicseregnek és érezni a friss harmat zsenge illatát...

A végére marad természetesen némi konklúzió és persze értékelnem is kellene, ami nehézkes ezekben a zenei kultúrákban, hiszen réteg zene s így mondanom se kell a befogadás is rétegződő, meg és átszűrt. Hazai szinten mindenképpen egy hihetetlenül gazdag és erős debüttel indított Illés András, amelyhez kiadót is talált, tehát az útja ha előre meg nincs is írva, de mindenképpen érzékelhetőek a mérföldkövek, ez a lemez pedig az első jelzés volt a lyukakkal és toldozással teli aszfalton, amelyre a kísérletezők egy része soha rá se fordulhat a földes ösvényekről érkezvén...

9,7/10

ILoveZombies Feb. 2012

Bertrand Marchal — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Funeral Doom is like Janus, the ancient Roman God: it’s a two-faced genre. Janus looked to the past and to the future at the same time. Funeral Doom opens the gates to two different realms: one is made of cold marble, gleaming under tragic skies; it’s the face Shape of Despair, Colosseum or Longing For Dawn wear with honour. The other passage is more obscure, it leads to inhospitable regions haunted by pests and vermin; Wormphlegm, Of Darkness and Thergothon look in that direction.

Admittedly, Funeral Doom is often conceived by both fans and artists as a testimony of a dignified grief. What also can produce fake watered-down elegies. You will guess just from the name of the band that the one-man project Dreams After Death builds on that first idea of Funeral that I described: it’s all solemn, sober and wrapped in Victorian violet velvet.

’Embraced by the Light’ is yet again another hint towards the band’s scope: The music strives to develop a majestic aura, making an intensive use of deep layers of dramatic keyboards, rustling like a warm night wind; they flow so gently that you barely notice their ever-present undulations. As the cover art suggests too, Dreams After Death’s ambition is to plunge you in a trance-like state, flooding you with cosmic rays of a Divine Light. I have to admit that the music does meet the challenge and lives up to the expectations.

András Illés is a skillful singer, songwriter and multi-instrumentist. His songwriting, implementing the grand scheme conceived from the start, is very mellow and soft; all roughness is kept aside, carefully planed. This is an aspect you have to deal with because for the rest, it is very well thought-out, modulating the musical progression that is structured in different emotional zones: somber when the deep growls grumble the bitter-sweat lyrics, smooth and deeply layered when the soaring leads let echo their ample chords, liturgical when the violins weep and intimate when the piano enters the dance and make you want to lie in your coffin and close the eyes for some time.

Sweet dirges have a heady perfume, they learn you to love the mystery surrending us; Dreams After Death’s music releases that very scent, Illés has managed to avoid the trap of bombast that turns marble into plastic and Funeral Doom into a vulgar sham. ’Embraced by the Light’ is his first full-length album and I can say that it is in every aspect a success. If you can tolerate Doom with a soft melancholic texture, if you like also The Howling Void, a band that Dreams After Death owes a lot to, then go blindly for it, you won’t regret the visit.

Doom-Metal.com Feb. 2012

Puro Ruido — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Una de las cosas que tiene el Under es que a veces no es necesario salir a buscar bandas, discos, etc. En ocasiones, el músico viene hacia vos, el disco te llega sin que lo busques. Eso pasó con Dreams After Death, un proyecto unipersonal comandado por el húngaro András Illés. Pasó esto: un día entro a mi cuenta en You Tube y me encuentro con un mensaje de Illés, en el cual me contaba acerca de su proyecto, y me invitaba a escucharlo. Pues eso hice, y lo que escuché me gustó tanto que me puse en contacto con él a través de Facebook. El muchacho resultó ser de lo más amable y buena onda. Pero, y más allá de su buena onda, y tras escuchar el disco completo varias veces, me di con que es un muy buen músico. Y cuando digo Músico, me refiero a que es un muy buen compositor e instrumentista, o sea, es completo.

Llama poderosamente la atención, la facilidad que András tiene para generar climas en donde la oscuridad y la luz fluyen mutuamente, con naturalidad asombrosa. Llama la atención la forma en que maneja los climas, los tiempos, la duración de cada canción, y los matices que les da a las mismas para que la extensa duración de los temas no juegue en detrimento de los mismos. Y llama la atención la clase que derrocha como tecladista, ya sea tocando el piano, ya sea tocando toda clase de teclados. Le sobra talento cuando se sienta a desangrar su alma a través de las preciosas melodías ejecutadas con ese instrumento. Digamos que esas creaciones, melancólicas hasta decir basta, se sostienen sobre el teclado, y los demás instrumentos se van sumando a la creación como en un crescendo majestuoso, fúnebre (claro) y elegante. Por momentos recuerda a Mounrful Congregation, por otros a Funeral, pero siempre con su propia impronta, con esa carga de melancolía y buen gusto que siempre dicen presente. Suena etéreo, es una especie de viaje espiritual a través del cosmos. Un viaje que permite ver las miserias existenciales desde una distancia que provoca nostalgia, paz y agonía al mismo tiempo. La portada es, a su vez, un fiel reflejo de lo que es la música.

Por cierto, estamos ante el primer trabajo de Dreams After Death; un muy buen disco, por cierto, que lo posiciona, de cara al futuro, como un artista a tener muy en cuenta. Artista que, por cierto, vino a engrosar, y a potenciar, el gran momento que vive el Funeral Doom.

Puro Ruido Mar. 2012

Mourning — Dreams After Death “Embraced by the Light”

Non è facile affermarsi nel mondo funeral doom, non è facile perché il genere è di quelli non proprio di semplice ascolto, perché ci sono dei colossi che vengono copiati con costanza senza però avere un reale ricambio, perché questo modo di inabissare i sentimenti avvolgendoli all'interno di un sacco nero e spedendoli nelle più recondite profondità non è roba per chiunque, sia per quanto riguarda il comporre che il solo entrarvi in contatto.

András Illés è un giovane ungherese alla prima uscita ufficiale non tenendo conto del demo "Genesis Demo" del 2010, è l'album "Embraced By The Light" a regalare uno degli ultimi scossoni terremotanti più belli e stranamente poco celebrati del 2011.

Prendete la scuola finnica di Thergothon, Shape Of Despair e Colosseum, aggiungete un pizzico di Russia con i Comatose Vigil, puntate il Brasile con gli Helllight, l'Inghilterra con gli Esoteric e gli U.S.A. con gli Evoken, miscelatele e per ognuna delle band citate estraete quella che vi sembra la qualità affine ai Dreams After Death e avrete compreso il modo di animare le canzoni dell'artista in questione.

È raro avere fra le mani un disco che sia così coinvolgente, nero, drammatico e malinconico tanto da sfiorare molto da vicino i capolavori rilasciati dai maestri dello stile, i nostrani (EchO) in parte si son avvicinati a quel valore, "Embraced By The Light" li sorpassa in curva seppur di poco grazie a una prestazione strumentale accurata, un lavoro certosino nell'esibire il growl, la capacità d'incanalare un mood in pieno sviluppo nel quale la luce diviene un puro riflesso dell'ombra, doti alle quali viene a supporto una produzione praticamente perfetta.

La lamentela classica di chi segue la scena con costanza è "belli sì ma quanto son derivativi", ecco, questa frase per quanto sia veritiera nel 90% dei casi è adattabile solo in parte a questo solo-project. È evidente che la maniera con la quale András si pone nei confronti del genere sia inevitabilmente nota, è altrettanto vero però che le soluzioni e le combinazioni adottate si sposano con una personalità che non è del tutto inglobata dal fattore "già sentito", le tracce possiedono un battito proprio e ciò si percepisce.

Ogni canzone potrebbe esprimere una precisa situazione, "Genesis" è un viaggio nell'angoscia più pura, "Funeral" arrendevolezza carica di tristezza dolciastra, "Meeting With Ancestors" è ancestrale, è uno sguardo rivolto al passato che con teatralità melodica scandisce lo scorrere di un tempo che interminabile in "The Endless Time" non concede riposo, la quiete apparente delle partiture ambient infatti fa affiorare una instabilità dilagante.

Le facce del doom estremo e tombale si tingono di gotico, di classico, vengono di volta in volta alternate, riprese, elaborate e con "From Time Immemorial" è l'aspetto sinfonico a dire la sua, il pezzo è di quelli monumentali, il gelo di un'era ormai passata che torna a impossessarsi degli attimi a lei rubati e dopo cotanta bellezza "Outer Space", unico "strumentale" in un disco che fa delle sezioni strumentali l'arma di distruzione di massa, impone la chiusura scivolando con grazia intrisa di melancolia nell'oblio.

Se non aveste ancora inteso l'antifona, "Embraced By The Light" è da possedere in originale, András Illés ha velleità artistiche ambiziose e se il buon giorno si vede dal mattino (o dal funerale che passa sotto casa) si sta incamminando sulla via che conduce alla grandezza, starà quindi a lui confermare di voler far parte di quel circolo d'eletti che ci costa un piacevole botto di soldi, a noi invece il piacere/dovere di supportarli.

Aristocrazia Webzine Apr. 2012